Węgierski
Galántai Csaba színháztörténész e hiánypótló munkában a magyar színháztörténet méltatlanul elfeledett alakját mutatja be. Márkus László (1881-1948) a huszadik század első felének nagyformátumú művészegyénisége: kritikus, művészeti szakíró, drámaíró, díszlet- és jelmeztervező, filmrendező, színházi rendező, színigazgató és főiskolai tanár. A megszülető színpadművészetnek, mint önálló művészetnek az egyik megfogalmazója és reprezentánsa. 1923-tól főrendezője, 1935 és 1944 között igazgatója az Operaháznak, mely ezen időszakban világszínvonalon teljesít. Egy évig a Nemzeti Színház munkáját is irányítja. Számos ősbemutató köthető a nevéhez, így az ő rendezésében került először színpadra Kodály Zoltán Háry Jánosa és Székelyfonója. Művészetének igazi értéke következetességében rejlik. Négy évtizeden keresztül konzekvensen és európai színvonalon képviselte az irodalmon alapuló, az előadás fő szervezőelveinek a képszerűséget és a zeneiséget tekintő színházi ideált. Művészetkritikái, tanulmányai korának jelentős színházi teoretikusai közé emelik. Szerteágazó tevékenységeiben egyedülálló jelenség a magyar színháztörténetben.
